Valamikor Április végefelé egyik reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy akkor ma este véget vetek az életemnek. Ennyi volt, elfáradtam. A meglepő az volt, hogy roppantul megkönnyebbültem tőle, végre sikerült elhatároznom magam és rendesen örültem. Megvolt a reggeli rutin, zuhany, kávé, fogmosás, majd kimentem a kertbe, örömmel konstatáltam hogy a diófának van megfelelő ága, ami alkalmas lesz az esti öngyilkosságra, majd elővettem a még amúgy bontatlan kötelet, amit a barkácsboltból vettem "ez még kellhet" felszólítással. Úgy látszik igen fontos szerepet fog betölteni az életemben, szóval igazam volt. Bár tudok csúszócsomót készíteni, azért a biztonság kedvéért megnézem youtube-on hogy kell. Végül előkerestem a kislétrát, megnéztem hogy fel tudom-e rúgni, hogy ne léphessek rá többet vissza ... fel tudom, remek.
Amikor minden előkészülettel megvoltam elgondolkodtam azon, mit is kellene tenni az utolsó napomon. A második kávém társaságában leültem a fotelbe és töprengeni kezdtem. Hogy töltsem az utolsó napomat? Vagy egy órán át némán ültem és lassan szürcsöltem a kávémat. Egy idő után elkezdett zavarni a gondolat, hogy telik az idő és még nem tudom, mi a fenét akarok csinálni az utolsó napomon. Elkezdem elemezni, hogy miért van ez így, miért nem tudom kitalálni mi a vágyam? Csupa olyan dolog jutott eszembe, amire nem volt módom. Egy hosszú és érzéki szeretkezés-kefélés felváltva lett volna persze a legjobb, vagy egy jó túra, de ahhoz már késő van elindulni, megnézni a Gyűrűk urát, az nagyon kevésnek tűnik ... telt az idő és én egyre inkább mélyebbre és mélyebbre kerültem, nagyon rossz hangulatom lett. Hogy lehetek ennyire nyomorék, hogy az utolsó napomon egész végig azon agyalok, mit kéne tennem. Ezt teszem már évek óta. Agyalok hogy mit kéne tennem és most az utolsó napomon már nincs időm megtenni mindazt, amit akartam volna, mert azon töprengtem, hogy mit kéne tennem. Elmúlt dél és még mindig nem csináltam semmit. Amikor felfogtam, hogy dél van kicsit megkönnyebbültem. Ekkor tudtam mit kell tennem, ebédelni. Kivettem a hűtőből az utolsó adag - amúgy még mindig nagyon finom - spagettimet, betettem a mikróba és szándékosan nem gondoltam arra, hogy ez az utolsó napom. Most ebéd van, finom lesz, megnézek mellé egy Family Guy-t is. Vége lett az epizódnak, megengedtem magamnak még egyet, mert jólesett. Annak is vége lett ... délután két óra lesz lassan, mosogatni is kéne, vagy egy hete gyűlik megint a szar a mosogatóban. Nem, ezt már hagyom a francba. Csináltam még egy délutáni kávét és felvettem ugyanazt a pózt, amit reggel ... leültem a fotelba és töprengeni kezdtem. Mit csináljak a nap hátralévő részében? Egyáltalán mikor akarom megtenni? Sötétedés után, mikor sötétedik? Mennyi időm van még addig? Egyre csak gabalyodtam bele a gondolataimba újra és sötétült el a világ körülöttem. Nagyon szarul vagyok - gondoltam magamban - Ez így nagyon nem jó. Valamit nagyon rosszul csinálok, vagy épp hogy az a rossz, hogy nem csinálok. - ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem és elkezdtem kételkedni a szándékomban - tényleg így akarom, hogy vége legyen? Ez milyen ocsmány egy finálé? Ha most véget vetek ennek, akkor minden így marad, hogy lesz jobb a világ? Hogy lesz így elmosogatva? ... ezt az állapotot örökítsem meg? Az elég szar lenne. Jó ötlet egyáltalán most így abbahagyni? Holnap még elmosogathatnék talán, de ma vége lesz az életemnek és ha nem is biztos, hogy holnap elmosogatnék, a diófán lógva biztosan nem fogok elmosogatni. Pedig azt nagyon szeretném, mindennél jobban szeretném, hogy egy napon végre ne legyen több szennyes a mosogatóban, azt akarom évek óta sóvárgok utána. Kurvanagy faszság lenne most végezni magammal, mert ha el is lesz mosogatva utána azt én már biztosan nem fogom élvezni ... a diófán lógva.
Nagyon magam alatt voltam ezekkel a gondolatokkal, addig addig töprengtem míg végül beesteledett, én meg görnyedten ültem a fotelban és néztem magam elég. Semmi kedvem nem volt megölni magamat, így biztosan nem lehet vége. - Ezt a faszt, még arra se képes, hogy kinyírja magát, de hát hogy lehet ilyen állapotban lelépni? Jó de akkor hogyan és mikor végezzek magammal? - ez a gondolat nagyon mélyen elgondolkodtatott és megintcsak hosszasan eltöprengtem - csakis az életem legboldogabb napján indokolt az öngyilkosság, csak akkor éri meg, amikor azt érzem hogy ennél jobb nem tud már lenni az élet, ha már nem tudom elképzelni, mi okozhat még ennél is nagyobb boldogságot ... ha ilyet érzek, akkor kinyírom magam.
Ezek voltak az utolsó gondolataim. Felkeltem, összeszedtem a kötelet, a kislétrát, eltettem mindent a helyére és lefeküdtem aludni ... soha többet nem keltem fel az öngyilkosság gondolatával.
